A szerzőkről

Nagy Gábor Olivér

Amatőr kutató és jogászhallgató vagyok.

Sok fővárosi gyerek egyik első emléke az egészségüggyel kapcsolatban, hogy egy szűk pincében áll az édesanyjával, mert elesett a biciklivel vagy nekiszaladt az ajtófélfának. Én egy kaktuszba nyúltam, ami csúnyán begyulladt.

Ma is tisztán él bennem a kép: először egy forgalmas út mellett sétálunk. Én a járda és ágyás szegélyén, egyensúlyozva sétálok a bejárat felé, a kezemet fogják. Belépünk egy nagy épületbe, átvágunk az udvaron, majd leszaladunk egy pincébe, ahol várunk.

Körülbelül tizenöt évvel később – szerencsére már nem betegként – látogattam vissza az épületbe. Felhívtam az ismerős főorvost, aki a telefonban megmondta, hová menjek: "A [?] épület, alagsorba." Itt tisztán "Bé" épületet hallottam, pedig valójában - mint utóbb kiderült - a "Dé"-ről volt szó. Tíz percig bolyongtam, mire egy térkép segítségével végre összeállt a kép: "B" épület nincs. Csak A, majd C, D... létezik.

És összeállt még egy kép: én itt lent már jártam. Ez ugyanolyan.

Később leültem kutatni mindenki számára elérhető történeti források elé, hogy kiderítsem, mi is (nem) történt itt. A helyzet régebbi és lehangolóbb, mint gondolnánk: "B" épület réges-rég nincs, mintha soha nem is létezett volna.

Ami van helyette: az egy parkoló, pince, födémhiba, gépkocsibeálló, szűkös, fénytelen folyosó, pártbizottságok, kormányhatározatok, látványtervek és a sorban álló felnőttek és kis betegek.

Évtizedes várakozás egy épületre, várakozás a folyosón.

Ringwald Zoltán

Gyermeksebészként és gyermektraumatológusként dolgozom a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Központban.

A B épület legendája a mindennapi életem része, a Heim Pálos identitásom egyik meghatározó eleme. Amióta 1998-ban az intézetbe kerültem, szinte nincs olyan nap, amikor ne kerülne szóba a "B épület". Az évek során számtalan tervrajzot, fejlesztési elképzelést és eszközbeszerzést kellett gyakran néhány nap, olykor néhány óra alatt véleményeznünk, hogy azokat tovább lehessen küldeni a döntéshozóknak.

Az új épület hosszú évtizedek óta egy be nem teljesült álom. Mindig ott van előttünk: tudjuk, hogy egyszer talán megvalósul, mégis úgy érezzük, mintha újra és újra kicsúszna a kezünkből.

Szerintünk ennek a történetnek szüksége van egy magyarázatra és történelmi keretre. Fontosnak tartottuk, hogy egyszer valakik összegyűjtsék és leírják a B épület történetét – nemcsak a tényeket, hanem azt is, hogy hány generációnyi dolgozó élt abban a reményben, hogy egyszer jobb körülmények között gyógyíthatja a gyermekeket.

Ezért készült ez a honlap.